A Jászberényi Futball Club 2012 augusztusában kezdte meg működését, abból a célból, hogy az évekkel azelőtt megszűnt felnőtt labdarúgást újraindítsa Jászberényben. Ebben az évben megkezdtük a felnőtt csapat működtetését megyei I. osztályban.
A tehetséggondozás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű gyermekek sportoltatására, illetőleg szeretnénk számukra is biztosítani az alkalmankénti futballozás lehetőségét. Célunk, hogy a nálunk sportoló gyermekek minél jobb képzést kapjanak és ez által jobb labdarúgókká váljanak.
Kis- Németh Albert
Utánpótlás Igazgató